Koltha-iak familiárisi szolgálatban
A középkori feudális Magyarországon a társadalmi rendszer intézményei jórészt a Nyugat-európai minták alapján szerveződtek, igazodva a sajátságos magyarországi viszonyokhoz. Ilyen intézmény volt a familiárisi rendszer, mely nagy vonalakban hasonlított ugyan a nyugati hűbéri viszonyhoz, de attól a leglényegesebb pontban eltért, ugyanis a magyarországi familiárist nem kötötte hűségeskü az urához. A familiárisi szolgálatot vállaló természetes módon megtartotta nemesi kiváltságait, az urával kötött egyezséget elvileg jogkövetkezmények nélkül bármikor felmondhatta, és érdekeinek megfelelően máshol vállalhatott szolgálatot, mert elvileg őt ugyanazok a nemesi jogok illették meg, mint az urát. Mindez az Árpád-kori köznemesség kitartó, szívós munkájának volt köszönhető, akik ragaszkodtak ahhoz az állásponthoz, hogy ők valamennyien a szent király szolgáinak a leszármazottai, és felettük csak a király bíráskodhat, illetve a maguk közül választott, a szent király szolgáinak a bírája, a szolgabíró. Ezek a törekvések az Aranybullában nyertek uralkodói megerősítést.
Mindezek mellett kitűnően prosperált a familiárisi rendszer, ugyanis egy köznemes számára – az egyházi érvényesülés mellett ‒ kizárólag a familiárisi szolgálat jelentette a felemelkedést. Egy familiárisnak elsősorban nem is a kialkudott javak: ellátás, ruházat, fegyverzet, lovak, zsákmányszerzési lehetőség, stb. volt a vonzó, hanem a ‒ mai szóval élve ‒ kapcsolati tőke kihasználása. Ura közbenjárásával szerzett birtokot, hivatalt, címert, egyéb kiváltságokat, és egy magas rangú főúr fényes kíséretében házassági kilátásai is jócskán megemelkedtek, ami pedig a gyarapodás egyik záloga volt.
A familiárisi szolgálat sokrétűsége az egyszerű katonai szolgálattól egészen a várnagyi beosztásig terjedt, a várnagyi pozíció egy olyan összetett feladat volt, melyben keveredtek a „biztonsági főnöki” tennivalók a gazdatiszti‒ és esetenként az ügyvédi és jegyzői feladatokkal. Mindehhez bizonyos képzettségre, írástudásra is szükség volt, amit jól illusztrál a Koltha-iak közötti gyakori mester (magister) és deák (litteratus) jelző, valamint jegyzői hivatal.
Mindezek mellett a familiáris fő feladata közé tartozott ura érdekeinek katonai megvédése, illetve az ura vélt vagy valós sérelmeinek megtorlásában való részvétel. Így a familiárisok voltak a főszereplői a korban általános hatalmaskodásoknak, ami persze nem csak a főurakat jellemezte, hanem áthatotta az egész korabeli társadalmat.
A jelek szerint a Koltha-i család tagja eleinte közvetlen királyi szolgálatot vállalva vonultak hadba. Legalább is erre utal a következő oklevél, melyben a Koltha-i testvérek egyenesen a királynak, és nem valamely zászlósúrnak adták át előkelőkelő foglyaikat:
1233-ban II. András magyar király a németek elleni (contra liberos dominos teutonicorum) harcokban tett szolgálataik jutalmául – mely harcok során három előkelő német urat elfogtak, és neki átadtak – (Kolta-i) Egyed, Márton és Marcell testvéreknek adományozta a vasvári királyi várhoz tartozó Milek (Vyluk) nevű birtokot (terra) és nevezetteket a Győr nembeli Botez testvére Elek a birtokba beiktatta.[1]
Még a következő oklevél sem utal főúri familiárisi szolgálatra:Koltha-i János, Jakab és Éliás 1350.szeptember 26-án új birtokadományban részesültek Gyanoufalu[2] helységben és birtok-megerősítésben Mileken Nagy Lajos királytóla második nápolyi hadjáratban tettszolgálataik jutalmául, [3] (Itt nem a későbbi Gyanófalváról (ma Jennersdorf, Ausztria) lehet szó, hanem a Kolta melletti Gyanóról, a mai Gyanógeregyéről, ugyanis itt a Kolta-iak már 1269-ben birtokosok voltak.)
A következő oklevelekben már rendszerint ki van hangsúlyozva a familiárisi viszony, vagy az adott szituáció valószínűsíti a szolgálatot:
Koltha-i János (Joannes dicto de Koltha) nyéki várnagy 1394-ben a Csák nemzetség dombói ágából származó Domokos fia László familiárisaként megtámadta a veszprémi káptalan nagyberényi birtokát (Somogy megye) és a földet felszántatta, majd újra bevettette. Koltha-i János a káptalani birtok elleni támadást Dombó-i László mester számtalan familiárisával, fegyveres kézzel mindenszentek napján hajtotta végre. Ezután Dombó-i Lászlót a somogyi konvent elé idézték, de ő a kitűzött napon nem jelent meg, hogy tisztázza magát vagy a 12 márka bírságot kifizesse, ezért Kapla-i János országbíró feje és birtokai elvesztésére ítélte.[4]
1402. április 22-én Koltha-i Benedek Rátóti Gyula mester (a Gyulaffy család őse) familiárisaként társaival és 26 pulai, 54 dabusi jobbágyukkal – köztük egy szabóval – megtámadta a veszprémi káptalan palóznaki birtokát. A jobbágyasszonyokat lovaik szügyével legázolták, a jobbágyokat súlyosan bántalmazták és két jobbágy négy ökrét elhajtották.[5] Talán a fenti szabó azonos azzal a Demeter szabóval, akit Az Essegvári család familiárisai és jobbágyai megöltek egy 1427-es csetepaté során.[6]
1404-ben Koltha-i, másként Káli György (Georgio de Koltha altero Georgio de Kál) Rátóti Zsigmond és Tamás özvegyeinek a familiárisa a veszprémi káptalan ökreit Essegvárba hajtotta, ott egyet leölt, egyet pedig a káptalan tiltakozása ellenére visszatartott.[7]
1404-ben Zsigmond király adománylevelet bocsátott ki, melyben a Pilis megyei Jenőt (Pilisborosjenő) Jenői Domokos fia György és János fia Miklós hajdani birtokát Koltha-i András fia litteratus Mihály mesternek, királynéi jegyzőnek, a firenzei Scolari családból származó Ozorai Pipó (Philippo Scolari) sókamarai ispán és temesi főispán familiárisának és annak unokatestvérének, Harcsa Miklós (dictus Harcha) fiának Andrásnak,valamint a szintén Vas megyei Bejczi István fia Jánosnak adományozza a zavaros időkben neki tett szolgálataik jutalmául.
1425-benKolta-i Illés fia Tamás saját homágiumának a behajtását ( itt kb.fájdalomdíj ) átengedte Gersei Pető László mesternek a tőle kapott segítségek és támogatások fejében. Kolta-i Tamásnak a homágiumot a királyi kúria ítélte meg Nádasdi Tamás fia Osvát terhére, mert az kétségbe vonva a Kolta-iak nemességét, nem nemesnek titulálta őket.[8] A fentiekből ítélve Tamás Pető László familiárisa lehetett.
Koltha-i Tamás fia János fia Simon fia Dénes és általa fia Simon, valamint rokona Koltha-i Miklós és társai[9]1431.január 20-án a Bódeni tó melletti Konstanzban címeradományban részesültek Zsigmond királytól. Az oklevél csak általánosságokban emlékezik meg az adományszerző érdemeiről, aki a firenzei Bardi családból származó Bajmóci (másként Pölöskei) Noffry Lénárdnak, (Onofrio Zanobbi di Florentia) Zsigmond király főkincstartójának, volt a familiárisa.[10] Bizonyos, hogy Koltha-i Dénes Noffry Lénárd szolgálatában, a király kíséretében tartózkodott 1431-ben Konstanzban.
Kolta-i István fia György mester a Himfi család familiárisa 1411-ben Himfi Benedek bán dédunokáinak az ügyvédjeként eltiltotta apjukat, Miklóst a Vas megyei Andrásfalva és Szentkirály birtokok elidegenítésétől.[11]
György mesternek bizonyára kifizetődő lehetett a szolgálat, mert 1421-től egészen 1444-ig, huszonhárom éven keresztül döbröntei[12]várnagyi tisztséget töltött be Himfi Benedek özvegyének és fiainak – Döbröntei Himfi Tamás és testvérei –vezető familiárisaként.[13] György mester dicstelen tevékenységéről tudósít a győri káptalan 1422-ik évi jelentése, mely szerint Koltha-i György a Himfi család tisztjeként ismételt rablást és erőszakoskodást követett el Gannán.[14]
E Györgyfia Márton mester még többre is vitte Garai Miklós nádor familiárisaként. 1406-tól 1414-ig az ország távoli megyéiben is nádori jegyzőként szerepelt különböző birtokügyek rendezésénél.[15] 1414-től a korábbi királyi kúriából kiküldött nádori ember formulával szemben a királyi kúriából kiküldött királyi embernek nevezik az oklevelek,[16] Ám Márton mester még tovább is lépett a ranglétrán: 1417-ben Garai Miklós nádor familiárisaként nádori ítélőmesteri tisztséget töltött be.[17]E tisztségével Márton bekerült a nádori országos bíráskodás adminisztrációjának a vezetői közé. Nyilván beosztásának és kapcsolatainak köszönhetően tudott tíz éven keresztül – 1415-től 1425-ig - húzni egy bizonyos Koltha-i családi pert, dacolva Zsigmond király többszöri utasításával is. A király már 1415-ben utasította Mártont az oklevelek bemutatására, majd 1417-ben két újabb sürgetést intézett a nádorhoz és az országbíróhoz, illetve Vas és Zala megye ispánjaihoz, mert György fia: Márton mester nádori ítélőmester…(a Sennyeiek által kezdeményezett pert) különböző ürügyekkel terminusról terminusra halasztotta.[18]
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha e Márton közeli rokonainak tekintjük Kolta-i litteratus Mártont, aki 1414-ben Felsőlindvai Szécsi János ügyvédje volt[19]és János fia Berecket (Briccius) Alsólindvai János bán fia Bánffy János özvegyének jogi képviselőjét, aki 1430-ban Szelestei György oldalán lépett be a Szelestei kontra Szentivánfalvi Miklós perbe. Majd 1433-ban királyi emberként és ügyvédként vett részt különböző Vas megyei birtokügyekben.[20]
A már tárgyalt Himfi familiáris György mester testvére Miklós szintén Himfi Benedek özvegyének és fiainak volt a familiárisa. 1426-ban testvére mellett ő is várnagyi tisztséget töltött be a Himfi Benedek bán által épített döbröntei várban.[21]Viszont már ugyanebben az évben , 1426-ban és 1427-ben is veszprémi várnagyi és alispáni tisztséget töltött be a szintén Vas megyei Gencsi Jánossal együtt, nyilván Szászi János veszprémi püspök familiárisaként.[22] Koltha-i Miklós több, Zsigmond királyhoz intézett jelentését is ismerjük, melyben olyan erőszakoskodási ügyekről tájékoztatja a királyt, melyet azok a főurak követtek el, melyeknek vezető familiárisai Koltha-iak voltak.[23]
Kolta-i Miklós veszprémi alispán fia Tamás – unokatestvéréhez, Márton mesterhez hasonlóan – Szintén Garai Miklós szolgálatában állt és 1434-ben a Pápától délkeletre fekvő Ugod várában volt Baroc Balázs alvárnagya.[24] Miklósfia Tamás ugodi alvárnagy egyik erőszakos tettét panaszolta Mihály béli apátúr a megye 1434. évi somlóvásárhelyi megyegyűlésén: „az ugodi vicecastellanus Kolthay Tamás a béli apátság Koppány nevű falujában egy Bereck nevű jobbágy házára tört és onnan egy tábla szalonnát, sok gyümölcsöt, mézet, csirkéket, libákat és sok mást erőszakkal elvitt”.[25]
Miklós és György várnagyok testvére, István fia Máté (Mathkoni de Koltha) szintén döbröntei várnagy volt 1444-ben.[26]
Bizonyára a fenti Garai familiárisok közé tartozott (vagy a fentiek egyike volt) az a Kolthai Miklós, aki Garai nádor 1431. június 4-én keltlevelében szerepel, melyben értesíti a soproni tanácsot és a Sopronban lakó zsidókat, hogy soproni zsidóbírónak Koltha-i Miklóst nevezte ki, akit működésében a tanács támogasson, a zsidók pedig engedelmeskedjenek neki.[27]
1465-ben Kolta-i Tamás fia György, másként Vasaljai György Sitkey Antallal együtt Vas megye alispánja volt,[28]bizonyára Monyorókeréki Ellerbach Bertold familiárisaként. Ugyanis ezekben az években ő volt Vas megye főispánja és a korabeli gyakorlat szerint a főispán mindig valamelyik tekintélyesebb, tanultabb familiárisát nevezte ki alispánnak.[29]
Kolta-i Zombath István Szécsi Miklósnak volt a familiárisa, és mint ilyen támadta meg 1492-ben Székely Jánossal együtt a Gersei Pethő család , a hajdan a mai Petőmihályfa területén álló Márványkő nevű várát,[30]melyet Szécsi Miklós testvére János 1440-ben már egyszer elfoglalt Erzsébet királyné számára, de Ulászló király visszafoglalta és visszaszolgáltatta a Pethő családnak.[31]
1544-ben idősebb Koltha-i Westher Pál, Erdődy Péter familiárisaként részt vett Körmend elfoglalásában és a Hássághy család javainak az elrablásában.[32]Az említett Pál fia Benedek szintén Erdődynek volt a familiárisa,[33]
1561-ben Söptei Koltai Balázs újszigeti katona bizonyára Nádasdy familiárisként töltött be valamilyen katonai tisztséget Sárváron, ekkor ugyanis Sárvár a híres, nádorokat is adó Nádasdy család birtokában volt. Valószínűleg nagyhatalmú ura közbenjárására szerzett további birtokokat 1561-ben a távolabbi Pozsega megyében, amikor megkapta a Horváth János és Miklós magvaszakadtával gazdátlanná vált Pozsega megyei birtokokat a Dráva és a Száva között fekvő Csibakovec, Krenoves és Nonosevc falvakban.[34]
[1]Urk. Burg. III. k. I. 201. a. Reg. Az oklevélben ekkor még nem szerepel családnév, arra csak a következő évtizedekben született okiratokból tudtak az oklevéltár szerkesztői következtetni.
[2]Itt nem a későbbi Gyanófalváról (ma Jennersdorf,Ausztria) lehet szó, hanem a Kolta melletti Gyanóról,a mai Gyanógeregyéről ,ugyanis itt már 1269-ben birtokosok voltak. Vö. Leoncius de Kolta gyanói birtokadománya.
[3]MOL.DL.66626.V.ö.Zala megye archontológiai és genealógiai adattára 13-16.század .CD ROM Bp.2004.(szerk.Szatlóczki Gábor) V.ö.Turul,1883.103.p. A „szicíliai szolgálat” kifejezés nyilván elírás lehet, sokkal inkább Nagy Lajos 1350-es második nápolyi hadjáratában vehettek részt a Koltai testvérek.
[4]Zs. O.I.3308. reg.
[5] Zs.O. II/I. 1012. reg.
[6]Kolthay Miklós alispán jelentése. V.ö. 69. jegyzet.
[7] Zs. O. II/I. 3059. reg.
[8]MOL.DL.92672.
[9]Az oklevél megrongálódása miatt a címeradományban részesült további családtagok nem ismertek. Említett Miklós vagy fia vagy unokaöccse lehetett Dénesnek.56
[10]Engel i.m.I. 53. p.
[11] Zs. O. III. 215. reg.
[12]Engel i. m. I. 305. p. II. 131. p.
[13]A főúri udvartartások vezetői a várnagyok voltak. Ennek a tisztségnek a betöltéséhez elengedhetetlen volt bizonyos tanultság, jogi és gazdasági ismeretek megszerzése, mert rendszerint ők képviselték uraikat a gazdasági jellegű perekben is.
[14] Pannonhalmi Főapátsági Levéltár. Capsa 51 K3. Capsa 57 L2. (a továbbiakban: Főap.lvt.)
[15]Pl. Zs. O. II/I. 5110. reg. Stb.
[16] Zs. O. IV. 255, 1067, 1170, 2614. reg.
[17] Engel i. m. I. 5.. p. II. 131. p. továbbá: Zs. O. VI. 293. reg
[18]Zs. O. VI. 293, 454. reg.
[19]MOL. DL. 10761.
[20]MOL. DL. 39283, 50436, 43966.
[21]Engel i. m. 305. p.
[22]Engel i. m. I. 233,305,458. p.
[23]Főap.lvt. Capsa 50 T3. Capsa 55 Z. Capsa 57 P2. Capsa 57 Q2.
[24]Engel i. m. I. 450. p.
[25]Száz magyar falu könyvesháza. Bp. 2000-2002. (föszerk. Kosáry Domokos) Ugod. Feudális várbirtok a Bakonyalján. (a továbbiakban: Száz magyar falu.)
[26] Levéltári Szemle, 52. (2002) 4. szám, 28–39. p.
[27] Magyar-zsidó oklevéltár 2. kötet Bp. 1937. 517. p.
[28] Borovszky i.m.Vasvármegye.Bp.1908.252.p.
[29]Korai magyar történeti lexikon [9-14.század] Bp.1994.(főszerk.Kristó Gyula) 36.p
[30]Feisztl György: Márványkő vára. In: Vasi Honismereti Közlemények. L991/2.. 1991. Szombathely. 67-71. p.
[31]MOL. DL. 19807.
[32]Herényi i. m. Mohács utáni rész,114. p.
[33]Szombathelyi kápt. Lvt. 1581 – 140. /NRA/ 671/ 34.
[34]Hetyéssy i. m. Kolthay család.
Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!
Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► internetes munkák gyöngyszemei
globaldomains.hupont.hu
2. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.
godimento.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
6. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
9. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
10. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
12. namegirlboy
► Amiket leírok az mind igaz, az instagramnál úgy kell leírni ahogyan én írtam le. Ők így változtak meg. Minden félét fogok nektek leírni.
emo-emberek.hupont.hu
13. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
14. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
17. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
19. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
20. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
21. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
22. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
23. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
24. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
25. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
26. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
27. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
28. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
29. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
30. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
31. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
32. Spanyol ingatlanok A-Z-ig! SPANYOLORSZÁG-COSTA BLANCA TORREVIEJA
► Eladó Spanyol INGATLANOK ITT! Tengerparti apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban Costa Blancán, a létező minden segítséggel magyarul, spanyolul és persze angolul.+ 34 634 096 770
spanyolingatlan.hupont.hu
33. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
34. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
35. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
36. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
37. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
38. Építészeti üveg Üvegcsempe Üvegtégla Savmaratott üveg Tükör-mintás üveg
► Savmart üveg Savmaratott tükörüveg Titán'tükör Festett üvegek Üvegburkolat Email: uvegaru@gmail.com
epiteszeti-uveg-butor.hupont.hu
39. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
40. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
41. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
42. újra szerkesztésnek indul...
► Kagylózdd!
ufomania.hupont.hu
43. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
44. Reneszánsz dalok, táncok korhű hangszereken, korhű ruhákban magyar nyelven
► Gál Hedda énekesnő és Balog Péter kobozművész előadásában
reneszanszdalok.hupont.hu
45. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
46. Orosz Ferenc
► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...
ofk.hupont.hu
47. Ildikó honlapja
► "Retró" sütemények, ismerősöktől kapott sütemények receptjei és még sok érdekes dolog!
galganildi.hupont.hu
48. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
49. Csak Csajok!
► Itt mindent megtalálsz,amire szükséged van!
katalapja.hupont.hu
50. Woma duguláselhárítás Budapesten
► Azonnali duguláselhárítás Budapesten, ingyenes kiszállással, garanciával, korrekt árakkal, Csongrádi László 06 20 293 44 00!
dugulaselharitasbudapest.hupont.hu
51. Kutya leírások:)
► Sok-sok kép kutyákról:)
dogskutyak.hupont.hu
52. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
► "A fúvószene út a kollektív alkotás felé!" / Éljen Oszkár!
tuzoltozenekar.hupont.hu
54. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
55. Szentkereszti Andrea honlapja
► honnan fogom tudni ha elfogy a láthatatlan tintám?
szentkeresztiandrea.hupont.hu
56. ZAFIR Kft. Szerencs, Rákóczi út 53 47/561-006. 20/436 9322,20/9396863
► 1992 óta - 33 éve -a lakosság szolgálatában.
zafirker.hupont.hu
57. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez
► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL
fustcso.hupont.hu
► Hannah Montana,HSM,Cam Rock rajongók kedvenc oldala nézd meg te is!!!
girl-oldal.hupont.hu
59. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
60. PASSO
► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...
passo.hupont.hu
61. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
62. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
63. Tüskepapa bohóc
► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!
tuskepapa.hupont.hu
64. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
66. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsannamama.hupont.hu/
zsuzsamamaketto.hupont.hu
67. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
69. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
70. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
71. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
72. VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei
► A honlap célja, hogy a 16. század első felének élénk angol-magyar kapcsolatát felfedje.
viiihenrik.hupont.hu
73. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
74. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
75. GYULAI TERMÁL F.C. /nem hivatalos/ Honlapja
► Ez az oldal azért jött létre, mert nincs hivatalos honlapunk! Szeretnénk, ha a csapatot tudnánk népszerüsíteni és az érdeklődők kíáncsiságát kielégíteni a csapattal kapcsolatos dolgokról,programokról!
gyulaitermalfc.hupont.hu