A Tóry család egyike volt azoknak a Graz-környéki osztrák iparos családoknak, (Pl. Braun, Hasz, Wieser, Klaffl stb. családok) melyek a 19. század elején települtek a Dunántúlra, hogy a magukkal hozott mesterségeiket űzve boldoguljanak. Itt aztán annyira elmagyarosodtak, hogy egyik leszármazottjuk, Klaffl Mihály plébános így nyilatkozott 1939-ben: …az én szülőim, kik már itt születtek, izzó magyar lelkük folytán mintegy szégyelték osztrák származásukat,ezért erről szóló iratokat sem hagytak hátra. A Tóryak első ismert őse, az 1810. körül született Trukker Pál (halálakor már Tóry néven lett anyakönyvezve) Kis Czellben, a mai Celldömölkön próbált szerencsét; vélhetően sikerrel vállalkozott, mert a mészáros foglalkozású férfi rövidesen a település tekintélyes tagja lett: polgármesterré választották, de a megyei közéletből is kivette a részét, 1849-től Vas megyei bizottmányi tag volt. 1831-ben vette feleségül Braun Rozáliát Veszprémben, és 1871. aug. 5-én hunyt el Celldömölkön. Unokái már a 20. század első felének feltörekvő felső-középosztályának a tagjai lettek. Közülük a legnagyobb karriert a műszaki értelmiségi, villamosmérnök Gergely futotta be, aki három minisztériumban is, a kereskedelemügyi-és az iparügyi, valamint az újjáépítési minisztériumban töltött be államtitkári tisztséget. A másik fiúunoka, (Tóry György kiscelli városbíró fia) Kálmán katonai pályán érvényesült: alezredesi rangban találjuk a harmincas évek végén. Gergely testvéréről, Sándorról nem sokat tudunk. Egy, a nővéréhez, Franciskához írt, 1904. december 5-én kelt levele alapján ügyvédnek készült. Ez a leányunoka, Franciska tipikus századfordulós házasságot kötött: a jómódú iparos családból (sörfőző, vendéglős) származó leányt feleségül vette az elszegényedett dzsentri koltai Kolthay Lajos, aki körjegyzői állásán kívül az ősi, „antiqua et nota” nemességet vitte a házasságba. Ami a kor értékítélete szerint nem volt csekélység, hiszen Franciska apja, Ferenc keresztlevelében még a nem túl hízelgő „Nemtelen polgár” megjegyzés olvasható.
Tóry Gergely államtitkár
Tóry Gergely 1877-ben született Kiscellben (Celldömölk) Tóry Ferenc vendéglős és Fekete Anna házasságából. 1895-ben érettségizett a veszprémi Lovassy László gimnáziumban. 1901-ben már gépészmérnökként az 1898-ban megalapított Magyar Királyi Állami Mechanikai és Órásipari szakiskola – a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola jogelődje – tanára volt. Majd 1903-ban Aradon helyezkedett el. 1907-ben már nős volt: felesége lázári Nagy Emília lett. 1918-ban „központi szolgálattételre beosztott” ipar-iskola igazgatóként kinevezték Ócskavasbizottsági elnökhelyettesnek. A tanácsköztársaság alatt 1919-ben a Szociális Termelési Népbiztosságban vállalt hivatalt. 1928. január 20-án igazgatósági tagnak rendelték ki a Hazai Papírgyár Rt-hez. 1928. februárjában pedig helyettes államtitkárrá léptették elő.1929.június 21-én már mint nyugalmazott államtitkárt az ipari anyaggazdálkodás bizottsága elnökévé nevezték ki.
1931. november 18-án kereskedelemügyi államtitkárként a péti Nitrogénművek igazgatósági tagjának választották meg.
1933 szeptemberében a tiszántúli ipari vásárt nyitotta meg Debrecenben, mint kereskedelemügyi államtitkár. Az eseményről a filmhíradó is beszámolt.
1936 januárjában az iparügyi minisztériumban volt miniszteri osztályfőnök, amikor kinevezték iparügyi államtitkárrá. 1939.december 1-jén Barcelonába küldték ki a világkiállítás tanulmányozására. A világháború befejezése után, 1945-ben az Újjáépítési Minisztériumnál töltött be államtitkári posztot Nagy Ferenc miniszter mellett, de még ez évben el is hunyt. Családi közlés szerint a hidak nélkül maradt Budapesten, télvíz idején, csónakon kelt át a budai oldalra, aminek következtében tüdőgyulladást kapott és orvosi ellátás hiányában belehalt. A Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra.
Tóry Gergelynek szakirodalmi publikációi is ismertek: pl. Közgazdasági viszonyaink, különös tekintettel iparunk fejlesztésére. Bp. 1925. vagy A Magyarországi kommunismus gazdasági leszerelése. Bp. 1921.
Tóry Gergely műkedvelő versíró is volt: kötetnyi kéziratot hagyott hátra, de nyomtatásban is jelentek meg versei, például a Keszthelyi Újság 1898. március 13-ai számában publikálta Március 15. című költeményét Tóváry G. álnéven.
Házasságából csak leányok születtek: Klára, vitéz Toró Tivadar őrnagy, alezredes felesége lett, Ilonát pedig Pekáry Dezső helyettes r.t. igazgató vette feleségül.
Tóry Gergely leányainak a párválasztása beleillik a Tóryak eddigi törekvéseibe: Klárát a kányádi Torók közül származó v. Toró Tivadar, első világháborús hős, a vaskorona rend lovagja vette el, aki az iskolapadból alig kikerült hadnagyként talán az egész monarchia legfiatalabb századparancsnoka volt. Nyugállományú őrnagyként, majd alezredesként a Vitézi Rendben vállalt tisztséget, közben 250 holdas vitézi telkén gazdálkodott, szarvasmarha tenyésztéssel és vadásztatással foglalkozott.
Tóry Gergely másik leányát, Ilonát Pekáry Dezső helyettes részvénytársasági igazgató vette feleségül. A zebegnyői Pekáry család Budapest egyik legtekintélyesebb családja volt, elég, ha csak pesti Király utcai és Podmaniczky utcai Pekáry palotákra gondolunk.
Fekete Gergely plébános
Említést érdemel még Tóry Ferencné Fekete Anna testvére, Fekete Gergely alsózsidi (Várvölgy) plébános, már csak azért is, mert valószínűleg általa kerültek a Tóryak Várvölgyre, és rajtuk keresztül a Kolthayak is. Fekete Gergely alsózsidi működése alatt került sor az Anjou-kori templom romantikus stílusú átépítésére. Olyannyira érdekelte a templom és a plébánia története, hogy fel is dolgozta a kéziratban maradt, A zsidi plébánia története (Historia Domus) című munkájában.
Fekete Gergely Sümegen született 1845. márc. 11-én és Zsiden hunyt el 1918. febr. 10-én. Középiskoláit Szombathelyen és Győrben, míg a Teológiát Veszprémben végezte el. 1869. július 20-án szentelték pappá1 haláláig volt plébános Zsiden.
Tóry Kálmán alezredes
Tóry György és Wieser Leopoldina házasságából született Celldömölkön 1887. szeptember 8-án. Tóry Gergely államtitkár unokatestvére volt. (felesége a dési Besenszky családból származó Besenszky Anny, aki 1979. aug. 18-án hunyt el Százhalombattán) 1907-ben avatták tisztjelöltté a pécsi Zrínyi Miklós honvéd hadapródiskola növendékeként. 1914-ben a dési 32. honvéd gyalogezrednél volt főhadnagy. 1919-ben feltehetően a Székely Hadosztálynál volt századparancsnok, legalábbis erre utal egy korabeli fénykép, mely a „Tóry századot” ábrázolja. 1938-39-ben Kunhegyesen állomásozott alezredesi rangban, ő hozatta rendbe a kunhegyesi Nemzeti Szállodát – benne a mozival – hogy az 1938-ban megrendezett járási leventeversenyen méltóképpen fogadhassák az oda érkezőket, köztük Horthy Miklós kormányzót.
Kálmán testvére, Tóry György idősebbik fia szintén György 1876. november 2-án született Celldömölkön (felesége Hindler Vilma) Ő a családi hagyományokat követve vendéglátó mesterséget választott: 1922-től 28-ig Badacsonytomajon volt borkereskedő majd Budapesten nyitott vendéglőt: egy korabeli képeslap szerint övé volt a II. kerületi Hattyú utcai Régi Zöld Hordóhoz címzett vendéglő. A vendéglő még az ostrom alatt is nyitva tartott, egy visszaemlékezés szerint „Tarnay Tasziló aknás ütegparancsnok már ekkor a téren (Szénatér) állásban volt, és lőtte a Hűvösvölgyet. A Zöld Hordó vendéglő nyitva volt, ott meg is ettem egy pörköltet.”
Tóry György 1934. előtt hunyt el, mert ekkor már - egy régi képeslap szerint- özv. Tóry Györgyné volt a tulajdonos. Kálmán öccse, Jenő 1892. április 16-án született Celldömölkön, ő is kereskedelmi pályát választott: a győri felsőkereskedelmi iskolába járt 1911-ben. A II. világháborúban élelmezési tartalékos zászlósként, majd hadnagyként szolgált. Első felesége Szőts Erzsébet, második Szabó Ilona volt. Nyugalmazott takarékpénztári igazgatóként hunyt el 1970-ben Mosonmagyaróváron.

Tóry Gergely államtitkár

Tóry Franciska és Kolthay Lajos

Tóry Kálmán alezredes származási igazolása

Az alsózsidi templom

Tóry síremlék Várvölgyön

A Székely hadosztály Tóry százada

A kunhegyesi Nemzeti Szálló

A Tóry család leszármazása
Trukker (Tóry) Pál kiscelli (Celldömölk) polgármester, Vas megyei bizottmányi tag.*1810. †1871. aug. 05. Celldömölk. ∞ Braun Rozália *1810. †1883. dec. 26.
Gyermekeik: 1-6.
1. Alojzia ∞ Gelder Ferenc
2. Franciska *1834. dec. 01.
3. Mária *1841. júni. 14.a4. Pál *1843. nov. 15.
5. György városbíró.*1847. †1909. júli.12. Celldömölk, ∞ Wieser Leopoldina *1851.† 1926. máj. 25.
Gyermekeik: a1-a10.
a1. Leopoldina ∞Demkó Mihály
a2. Adelheid *1875. nov. 15. †
a3. György borkereskedő Badacsonyban, vendéglős Budapesten. *1876. nov. 02. † 1936. előtt, ∞ Hindler Vilma.
Gyermekeik: b1-b3.
b1. Erzsébet
b2. Ella
b3. Imre
a4. Pál *1880. júli. 08. ∞ Dragomán Erzsébet
a5. Mária-Emília *1882. máj. 06.†
a6. Emília-Aloysia *1883. júli. 10.
a7. Mária *1885. júni. 29.
a8. Kálmán m. kir. alezredes.*1887. szept. 08. ∞ Besenczy Anny †1979. aug. 18.
a9. Terézia *1889. szept. 23. ∞ Forró Lajos.
a10. Jenő tartalékos hadnagy, takarékpénztári igazgató. *1892. ápr. 16. †1970. márc. 09. 1.∞ Szőts Erzsébet 2.∞ Szabó Ilona.
6. Ferenc *1846. dec. 06. vendéglős Celldömölkön. ∞ Fekete Anna 1851. jan. 03. †1909.
Gyermekeik:c1-c3.
c1. Sándor ügyvéd 1904.
c2. Franciska *1874. okt. 29.Celldömölk †1957. dec. 27. Várvölgy. ∞ Kolthay Lajos zalaszentmihályi körjegyző *1867. okt. 23.Hahót †1906. júni. 08.Bp.
c3. Gergely iparügyi, kereskedelmi-és újjáépítési államtitkár. *1877. †1945. Bp. ∞ lázári Nagy Emília 1884. †1967. dec. 23.
Gyermekeik: d1-d2.
d1. Klára ∞ vitéz Toró Tivadar m. kir. alezredes, vitézi törzs széktartó. *1896. Homoródszentlászló†1980. Keszthely,
d2. Ilona ∞ zebegnyői Pekáry Dezső *1889. †1978. szept. r.t. helyettes igazgató.
Felhasznált források
A celldömölki r.kat. plébánia születési anyakönyvei.
A celldömölki r.kat.pléb. halotti anyakönyve 1871. 3. kötet. 22. sz. Észrevételek.
A celldömölki r.kat.pléb. kereszteltek anyakönyve 1846. IV. kötet dec.6
A kiscelli r.kat. pléb.ker anyakönyve 1877. Továbbá: A Farkasréti temető felszámolt síremlékeinek válogatott jegyzéke.Budapest Főváros Levéltára http://bfl.archivportal.hu/id-662-farkasreti_temeto_felszamolt.html
A magyar nemzet aranykönyve. Bp. 1921.
A pécsi M. kir. „Zrínyi Miklós” honvéd hadapródiskola 1902 és 1919 között végzett növendékei.Gál Attila:Armis et litteris A pécsi M. kir. Zrínyi Miklós honvéd gyalogsági hadapródiskola történetéből 1898–1944 Bp. 2001.
A veszprémi r. kat. pléb. esketési anyakönyve 1831. április 18. 9. kötet. A celldömölki r.kat. pléb. halotti anyakönyve 3. kötet, 22.sz. 1871.
Adás-vevési szerződés Tapolca 1907. szeptember 27. (a szerző iratgyűjteményéből)
Arcanum OL
Boreczky Beatrix: Az Újjáépítési Minisztérium működésének válogatott dokumentumai, 1945–1946 (Források a magyar népi demokrácia történetéhez 6. Budapest, 1987)
Elektrotechnika 1936.január 20.p.
Elektrotechnika 2010/01
Fekete Gergely:A zsidi plébánia története (Historia Domus) Kézirat. É. n.
forum.valka.cz www.hm-him.hu
geni.com/people/Tivadar-Toró/ MOL Arcanum
Honvédségi Közlöny 1944. 31. sz.
http://velenceblog.com/2014/07/23/velencei-virilistak-2-resz-vitez-toro-tivadar/
http://www.magyarhirlap.hu/tortenelem/karacsony-az-ostromlott-budapesten#sthash.lzB5kGzE.dpuf
Katolikus Lexikon
Kovács Tibor: Majdnem 100 év…A Nitrokémia története 1921–2010. 16p
Lovassy László Gimnázium, Veszprém 2012. Érett diákjaink listája: (1895. év)
Magyar Iparművészet 31.évf.3-4 sz. 1928.88.p.
OSZKt Gyászjelentés Gyűjtemény
Sz. Lukács Imre: Nagy Imre testamentuma, a Magyar Golgota. Szentendre 2000. 48. p.
Szemle Magyar Mérnök és Építész-egylet közlönye. 1918.szept 22. 320.p.
Tóry Gergely levele anyjához,Fehér Annához 1903. szept.6. (a szerző iratgyűjteményéből)
Tóry Gergely levele nővéréhez, Franciskához 1919. március 28.(a szerző iratgyűjteményéből)
Tóry Kálmán alezredes származási bizonyítványa,1939. A szerző iratgyűjteményéből.
www.barossgyor.hu
ZML Zala megyei cégbíróság cégjegyzékei 1876-1948. Z.E.II.483
Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!
Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.
godimento.hupont.hu
► internetes munkák gyöngyszemei
globaldomains.hupont.hu
3. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
5. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
6. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
7. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
8. Energia-vándor. Spirituális tanácsadó, paranormális jelenségek megoldása
► Balogh Endre, Tértisztítás, Radiesztézia
energiavandor.hupont.hu
► Boxit Packages is an emerging USA packaging company known for its high-quality, sustainable, and innovative custom packaging solutions. We provide fast turnaround times, free design assistance, wholesale rates, and free shipping on every order.
boxitpackages.hupont.hu
► Dr.Szirmay Rókus PhD
szirmay.hupont.hu
11. The Cosmic Success Blueprint: How Astrology & Moon Signs
► Discover how astrology, moon signs, and zodiac leadership traits shape your career path, business success, and financial destiny. Learn how your birth chart can reveal your true calling, leadership style, and the cosmic secrets behind long-term.
astroma.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
13. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
14. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
16. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
17. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
18. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
19. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
20. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
21. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
23. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
24. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
25. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
26. Lufijja megszületése, ki ma már 19 hónapos Mazsola bácsi:-)
► Mazsolánk, ki egy igazi hős, túl egy koponya műtéten! Trigonokefália
mazsi.hupont.hu
27. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
28. ACPC actual personal computer shop
► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza
acpc.hupont.hu
29. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
30. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO
seat-alkatreszek.hupont.hu
31. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
32. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
33. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
34. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
35. Waneee lapja
► jo hogy ittvagy!☺☻♥¦♣♠•◘○•◘◘◘
girlsnet.hupont.hu
36. szulejmán,másképpen!meg írtam a sorozatot saját elkébzelésem szerint! :)
► :)
sulayman-teljes.hupont.hu
37. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
38. '~mackó idézetei~'(idézetek,képek!)
► Ez az oldal lesz a te kedvenced mert telis tele van képekkel és idézettel remélem majd mindennap ellátogatsz ide!:)A képeket és idézeteket nyugodtam elviheted hisz másképp miért csinálnám!:)
macko-idezetei.hupont.hu
39. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
40. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
41. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
42. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
43. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
44. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
45. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
46. Justin Bieber <3
► Ez az oldal egy kis betekintés Justin Bieber életébe.
love-justinbieber.hupont.hu
47. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
49. Breco féktárcsa minden típushoz, féláron, elfekvő készletből!
► BMW, Fiat, Ford, Mercedes, Mitsubishi, Toyota, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, suzuki, Volvo, féktárcsa gyári beszállítói minőségben raktárról. Postai utánvéttel, az ország bármely pontjára. 1215 Bp. Ady Endre út 94. H-P: 8-17 06-1-420-4922
fekalkatreszek.hupont.hu
50. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
51. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
52. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
53. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
54. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
55. Ez-Jó-Neked
► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?
itt-megtalalod.hupont.hu
56. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
57. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
58. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
59. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
60. Ez az oldal a mi bandánk a mi helyünk! Csatlakozz! Szórakozz velünk!!
► Ha muris dolgokat keresel és egyedül vagy ez a legjobb hely neked!!
polettoldalaa.hupont.hu
61. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
gruberbalint.hupont.hu
62. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
63. Miley forever!:D
► Minden ami kell Mileyről!:)(:
ilovemileycyrus.hupont.hu
64. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
65. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
66. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
67. Demi-Justin
► Ezen az oldalon garantáltan mindent megtuthatsz Demi Lovato-ról és Justin Bieber-ről.
demi-justin.hupont.hu
68. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
69. Rendezvényszervezés - Genius Driver Szolg. Kft. geniusrendezveny@gmail.com
► Rendezvények, esküvők teljes körű szervezése.
rendezveny-szervezes.hupont.hu
70. KILLWARRIORS
► Ez az oldal a klánunkról KILLWARRIORS-ról szól!
killwarriors.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
72. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
73. ZaZa Kutyaruha
► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak
zaza-kutyaruha.hupont.hu
74. GOBELINEK
► 1991 óta működő nagykereskedelmi cégünk kötőfonalak, kézimunka alapanyagok, gobelinek, osztotthímzők, horgolók és egyéb kézimunkával kapcsolatos termékek forgalmazásával, importjával és exportjával foglalkozik.
gobelin-fonal.hupont.hu
75. PRO-SPORT 2
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
prosport-ketto.hupont.hu